Hogyan öltözzünk egy állásinterjúra?

Egy állásinterjú a következő lépés egy munkahely megszerzésében az önéletrajz és motivációs levél után. Miután az ember átjutott ezen a két lépésen, máris készülhet az első személyes találkozásra potenciális alkalmazójával. Nagyon fontos, hogy ne csak műveltségével, gyakorlatával, tudásával és készségeivel győzze meg az adott személyt, de külsejével is le kell nyűgöznie.

Hogy hogyan másszuk meg az előbbi képzeletbeli hegyeket, azzal a Hogyan írjunk önéletrajzot és Hogyan írjunk motivációs levelet témájú cikkeinkben olvashat. Ha meg szeretné könnyíteni dolgát, ingyen elkészíthetteti szakmai önéletrajzát itt.

Bevezetőül jellemezzük a haló effektust, és leírjuk, miért nem szabad lebecsülni e zt a jelenséget. Valójában az első benyomás általi megítélésről van szó. Tehát arról a benyomásról, melyet még azelőtt tesz, hogy bármit is mondana önmagáról. Ha ez a hatás jó, valószínűleg a munkáltató a továbbiakban is pozitívan értékeli majd Önt. Ennek következtében jobb lesz felettese Önhöz való viszonya, gyorsabban lép majd előre a karrierlétrán, esélyesebb a béremelésre és sok más előnyben részesülhet. Vegyük át tehát, mit is tehetünk azért, hogy a halló effektust saját javunk érdekében használjuk ki.

Mivel a nőké az elsőbbség, kezdjük velük

Mindenek előtt jó, ha infomálódunk, milyen az adott cég üzleti kultúrája. Ha a vállalatnál szigorúan megkövetelik a kosztümöt és a magassarkút, akkor az interjúra mindenképp ruha- vagy nadrágkosztümbe menjen zárt, nem túl magas sarkú cipőben. Ha viszont a cégnél kevésbé formális a hangulat, nem véthet hibát, ha farmerben és pólóban jelenik meg, felül zakóban, lábain a táskájához illő balerina cipőt viselve. Mindig figyeljen, hogy külseje tiszta és rendezett legyen, hogy öltözete jó minőségű legyen, és illjen Önhöz. Kerülje a mély kivágású vagy túl rövid darabokat, a túl magas sarkakat és mindent, ami az olcsóság vagy közönségesség látszatát keltheti.

Mindez vonatkozik a sminkre és a frizurára is. A legtöbbször igaz a mondás, mi szerint a kevesebb több. A haja legyen frissen mosott, ne legyen látható lenővése. Egy munka megszerzéséről van szó, ne sajnálja hát sem a pénzt, sem az időt, melyet önmagába fektet. A hajigazításra tekintsen úgy, mint az előre hozott jutalomra, mint a kikapcsolódás egy kellemes módjára. Kipihenten és felszabadultan sokkal jobb hatást gyakorol majd környezetére. Különösen figyeljen oda kezeire. Az ápolt kezek és a rendezett, természetes színű körmök fontosabbak, mint elsőre gondolná.

És mi a helyzet a férfiakkal?

Csakúgy, mint a nők esetében, a férfiaknak is előre meg kell tudniuk, milyen az adott vállalat stílusa. Ha a helyzet megköveteli, ne szégyeljen jól szabott öltönyben, nyakkendőben és aktatáskával megjelenni. Ha kevésbé szeretne formálisnak tűnni, megjelenhet egy jó farmerben, ingben, vagy akár polóban is egy zakó kíséretében. Ami a cipőket illeti, nagymamáink szavait idézném: a férfit a cipőjéről és a feleségéről ismerni meg! Mivel a feleségét nem kell az interjúra elvinnie, még inkább ügyeljen lábbelijére. Öltönyéhez öltsön ahhoz illő félcipőt, lazább öltözékéhez pedig a legkülönfélébb divatmárkák félelegáns cipői közül válogathat kedvére.

Ez uraknak nem kell a sminkkel törődniük, de fontos, hogy hajuk tiszta és rendezett legyen. Szintúgy fontos az arcszőr megfelelő hosszúsága, és legfőképp, hogy rendezetten hasson. És ne csak a szakállra gondoljon! A fülünkből és orrunkből kiálló szőrszálak nagyban ronthatják az összképet.

Ami problémát jelenthet, azok a közkedvelt modern testékszerek. Egy női fülbevaló, pirszing vagy tetoválás egy szemmel nem látható helyen rendben vannak. De ha valakinek teljes alkarját tetoválások borítják, és arcának minden létező szegmentét pirszing díszíti, annak számolnia kell azzal, hogy ez sok cégnél és vállalatnál, főleg ahol különösen ügyelnek az etikettre, hátrányt jelenthet. Alaposan fontoljon tehát meg egy ilyen lépést, gondolja át, vajon nem jelent-e majd akadályt egy ilyen ékszer vagy tetoválás a kívánt szakmában való elhelyezkedésben. A munkakeresés további mérföldköveiről a következő cikkben olvashat: Ki az, akit a cégek és főnökeik nem szívesen alkalmaznak.

Akár férfi, akár nő – ne felejtse el, hogy a legszebb ékszer, melyet viselhet, a mosolya és az a bizonyos csillogás a szemében, az egészséges magabiztosság, mely azt sugallja, Ön a számukra megfelelő ember!

Ne vesztegesse az idejét és ne alkosson semmit kézzel!

Ne vesztegesse a drágaa idejét önéletrajza létrehozásával kézileg, de használja ki automatizált online szolgáltatásunkat
professzionális önéletrajz generátor-unkat. Profeszionális, gyors, egyszerű és egyértelmű!

Önéletrajz létrehozása

Mintaönéletrajz.hu segítségével létre hoztam egy profi önéletrajzot 10 percen belül.

Mintaönéletrajz.hu segítségével létre hoztam egy szép, modern önéletrajzot 10 percen belül a Word-os gondok nélkül.

Mintaönéletrajz.hu segítségével
profi szinten bemutattam magam cégeknek és sikerült álmai állást szereznem ugyanúgy, ahogy 160.240más felhasználók is!